Készlények

 Mit kezdesz a gyermeked rajzaival? Megsimogatod a buksiját, és magadban azt gondolod, "hát, ez még nem az igazi"...? Vagy magadban ugyan ezt gondolod, de megtanultad, hogy ne fojtsd el csírájában próbálkozásait, ezért gépiesen megdicséred? Vagy valóban gyönyörködtetnek színei, spontaneitása? Esetleg elgondolkodsz és elemezni kezded és összefüggéseket kutatsz a gyermeked belső világa és a megjelenő kép egyes elemei között?

Sok pszichológus teszi ez utóbbit, ugyanis a gyermek nem szavakkal fejezi ki véleményét vagy közérzetét, másokhoz fűződő érzéseit, hanem megjeleníti azokat rajzain. Egy-egy rajzon ábrázolt személyek, tárgyak, alkalmazott színek, egymáshoz viszonyított méretek, távolságok, a tér felhasználása - mind-mind egy-egy dekódolásra váró üzenet gyermekedtől.

Egy maroknyi kézműves összefogott és úgy döntött, hogy életre kelti gyerekek rajzait. Pályázatot hirdettek, és a szerencsés gyerekek rajzainak figuráit elkészítették.

Elbűvölőek - gyönyörködjetek - http://www.facebook.com/terajzolszenvarrok

És attól kezdve, hogy gyermeketek először ceruzát, zsírkrétát vesz a kezébe, és ott van bennetek a kísértés, hogy vezessétek a kezét, vagy korrigáljátok, jusson eszetekbe egy fontos szabály. 

Az a gyermek, akit csupa jószándékból rákényszerítenek arra, hogy látásmódját megváltoztassa, vagy az általa biztosan és kedvvel használt eszközt cserélje „mutatósabbra”, nos, az a gyermek előbb-utóbb elveszíti magabiztosságát, és tényleg oda jut, hogy aztán nem mer, vagy már nem szeret rajzolni. És nem mer vagy már nem szeret csinálni mást sem...

Szóval rajzoljatok! Ők majd varrnak!

Kattints ide a virtuális tárlathoz - garantáltan jó kedved lesz!

És egy stílusos "készlény" közülük - Doktor Lepke!!!

Díjat kaptunk

Csingling! Köszönöm, hogy úgy gondoltad, hogy érdemes a blogunk a díjra. Tehát a Klinika blogja immár "Liebster Blog" díjas. 

Mint megtudtam, a díj szabályai az alábbiak:

Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad. Köszi, Csingling!  

Válassz 5 blogot, amelynek kevesebb, mint 200 követője van és add át a díjat. Jelentesd meg a blogodon azon személyek listáját, akiknek a díjat továbbadod, és hagyj üzenetet a blogjaikon, hogy tudjanak róla, megkapták a díjat.   

1. Byron Timea szolgálata önzetlen és végtelenül hasznos. Blogjának stílusa pedig személyes és szórakoztató. Bárcsak folytatná!  

2. Tibor Picture Konkoly Tibor családokról készített fotói azt juttatják eszembe, hogy milyen boldogok lesznek azok, akik sok-sok év múlva viszontlátják magukat a képeken 

3. Négyfotográfia  Németh György fotóművész blogja. Komplett érzelmi cunami

4. Terike blogja  - egy nagymágocsi háziasszony kenyerei és állatai. Természetes és emberi     

Ossz meg 5 dolgot magadról, amit az olvasóid még nem tudnak rólad

 

1. Legnagyobb nehézség számomra egyensúlyozni az „intézményi” és a „személyes” között. Szívesen írnék több személyeset, de nincs visszajelzés

2. Annyira szeretnék szép fotókat készíteni, de mindig elégedetlen vagyok magammal. Sokszor ezért nem illusztrálok a saját készítésű képekkel. 

3. Médiafüggő vagyok 

4. Két újabb blog forog a fejemben - egy stílusblog és egy női önismereti 

5. A születésnapomon ért Vica híre a díjról. Jókor jött.

Anyák napja

Jól van, Ancukám, jó kis anya vagy! Vállamon egy férfi lapát tenyere, arcomon szúrós borosta, kapaszkodnom kell, bár én sem vagyok alacsony, és ahogy a széles vállakat átölelem, nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.

Két-három éves volt, amikor egy nagy bevásárlás végén még néhány perces sorba kellett állni a pénztár előtt. Ő fáradtságában hangosan sírni kezdett és azt nyafogta, anya, vegyél fel! Álltam megadóan egyik kezemben két hatalmas szatyorral, a másikban az ő kicsi kezével. Értettem őt, sajnáltam is, de az volt a fejemben, hogy már csak néhány perc és kész vagyunk, már rakom is a kocsiba, egykettő és hazaérünk. És akkor odalépett hozzám egy nálam jóval idősebb kedves arcú hölgy. Szelíden rám nézett és szinte kérlelt  – Vegye fel! Higgye el, olyan hamar felnő! Olyan sokszor lesz majd, hogy szeretné még felvenni, de ő már nem lesz ott! Rámeredtem, nem is válaszoltam. Ledobtam a nagy szatyrokat felkaptam, és percekig szorítottam, ringattam, becézgettem, nyugtattam. Megértettem. 

De sokszor eszembe jut ez a jelenet, amikor napokig lesem a skype-ot, hogy mikor jelentkezik be kétezer kilométerrel odébbről, és rikoltja bele vidáman – Szia, Ancukááám! Hát hogy vagy? És én simogatom a képernyőt. 

Vagy egy nagytakarítás, ahogy kezembe akad egy óvodáskori ákombákom színes tulipánnal és „szeretlek anya” felirattal – ami után órákig ülök a széthúzott bútorok, felszedett szőnyegek között zsebkendőket áztatva, öröm és bánat érzelmi áradatában.

Mert amikor egy anya a felnőtt fiára néz, tekintetében a büszkeség és a veszteség egyszerre tükröződik. Elérte, amire annyira vágyott. Felnőtt, bátor, egészséges, igazi férfi lett az ő kicsi fiából. És többé nem édes kicsi fia az anyának.

Lehet, hogy anyák napján elsősorban anyát vagy nagymamát illene felidézni, nekem először mégis a fiam jutott eszembe. És neki köszönöm meg. Hogy elnevezett „Ancukám"-nak. Tudomásom szerint más anya nem viseli ezt a nevet. 

Lehet, hogy az anyák napja nem is a gyermekek szívében megszülető hála napja. Az anyák napja talán az, amikor a pátosz vádja nélkül le lehet írni ezeket a sorokat, és lehet megköszönni a gyerekednek, hogy van neked és hajlandó sutba vetni minden korábbi intelmedet és bátran élni a saját életét. 

Mély hála minden anyának, nagymamának, dédnagymamának, gyermeknek, unokának és dédunokának azért a végtelen gyönyörűségért, amit puszta létezésükkel szereztek egymásnak ebben az életben!

MAGYAR NEMZET 2012. 04.30.

Ma már a karrier az első, a család az utolsó · Az élve születések száma huszonhárom százalékkal csökkent huszonegy év alatt

Egyre később szülő anyák, egyre kevesebb újszülött – ezt mutatja a Népességtudományi Kutatóintézet által készített felmérés. A folyamat eredménye: a hazai népesség drasztikus csökkenése. Azzal, hogy a nők egyre később vállalnak gyermeket, nőnek a terméketlenségi mutatók is, és emelkedik azon nők száma is, akik végül gyermektelenül élik le életüket.

Kétségbeejtő jövőképet vetít előre a Központi Statisztikai Hivatal Demográfiai Intézete a hazai gyermekvállalási magatartásról, valamint a rohamosan csökkenő születésszámról végzett kutatása. Az eredmény, amely szerint a 30 éves nők csaknem fele, a 30–34 éves korcsoportba tartozók pedig több mint egyharmada még gyermektelen, előrevetíti a véglegesen gyermek nélkül maradó párok, nők egyre magasabb arányát. Nagy valószínűséggel állítható, hogy a gyermekvállalást halogató, majd emiatt gyermektelenné váló nők emelkedő aránya és a gyermektelenséget elfogadó közvélemény jelenléte együttesen – már a közeljövőben – a tudatos gyermektelenség megjelenését fogja eredményezni. A tanulmány szerint a korösszetétel változásából adódó kedvezőtlen hatás párosulva az eleinte nem tudatos, majd tudatossá váló gyermektelenséggel egy olyan népességcsökkenési spirált indíthat be, amely az ország demográfiai krízishelyzetéből történő kilábalását teljesen reménytelenné, kilátástalanná teszi.
Pongrácz Tiborné, a Népességtudományi Kutatóintézet igazgatóhelyettese lapunknak elmondta: a magyar népesedési helyzetet hosszabb idő óta kedvezőtlen demográfiai mutatók, negatív tendenciák jellemzik. – Az ország népességszáma harminc éve folyamatosan csökken, ami alapvetően a születések igen alacsony, a reprodukciót évtizedek óta nem biztosító számarányára és az európai viszonylatban igen magas halálozási értékekre vezethető viszsza. Kedvezőtlenek a párkapcsolati mutatók is: folyamatosan csökken a házasságkötések száma, magas a válás útján felbomlott házasságok aránya, emelkedik a tartós párkapcsolat nélkül élő férfiak és nők száma – sorolta az okokat a szakember, aki száraz, de ijesztő adatokkal igyekezett alátámasztani a szomorú valóságot. – Az élve születések száma Magyarországon 1990 és 2011 között 23 százalékkal csökkent és 1997-ben haladta meg utoljára a százezret. Ez a csökkenés annak ellenére következett be, hogy egészen 2001-ig nőtt a termékeny korban lévő, 15 és 49 év közötti női népesség aránya. Így az élve születések számának csökkenése nem magyarázható kedvezőtlen korösszetételi hatásokkal, hanem egyértelműen a csökkenő termékenységet, a csökkenő gyermekvállalási kedvet mutatja – mutatott rá az intézet igazgatóhelyettese. Mint fogalmazott: nemzetközi besorolásunk a termékenységi mutatókat tekintve az utóbbi néhány évben vált ilyen kedvezőtlenné. – A 2000-es évek elején, közepén Magyarország a jelenlegihez hasonló termékenységével még a középmezőnyben foglalt helyet, az új tagállamokhoz képest pedig kifejezetten kedvező helyzetben volt. Az elmúlt években azonban a volt szocialista országok többségében megindult a születések számának emelkedése, míg Magyarországon ez a kedvező változás nem következett be – derült ki.
Az európai viszonylatban is alacsony magyar termékenység nemcsak azzal magyarázható, hogy egyre kevesebb gyermek születik, hanem azzal is, hogy a nők későbbi életkorra halasztják a gyermekvállalást. Míg 1990-ben az első gyermeküket világra hozó nők több mint háromnegyede 25 évesnél fiatalabb volt, addig napjainkban az ilyen fiatalon anyává válók aránya alig haladja meg az egynegyedet. Egy korábban teljesen általános demográfiai magatartás – a húszas évek első felében történő gyermekvállalás – napjainkban igen ritka, elsősorban az alacsony iskolai végzettségű népességcsoportok körében fordul elő.
Rucz Árpád, a Róbert Károly magánklinika szakmai vezetője szerint a kései szülés hátterében egyfelől az áll, hogy a nők egyre később fejezik be tanulmányaikat, ösztöndíjjal még külföldön is tanulnak, aztán rögtön karriert építenek, és mire betöltik a 35. életévüket, rádöbbennek, hogy nemhogy gyerekük, még egy normális párkapcsolatuk sincsen. – A harmincéves nők csaknem fele gyermektelen, az életkor előrehaladtával pedig egyre nagyobb a meddőség kockázata is. A nők visszaélnek a szervezetük kapacitásával. A természetet nem lehet becsapni. Egy nő szervezete 20–30 éves kor között a legalkalmasabb a fogantatásra és egy gyermek kihordására. A negyvenéves korosztálynál egyre több nőgyógyászati, ér- és szívrendszeri vagy vérnyomásprobléma lép fel, ami mind nehezíti a gyermekvállalást – tudatja a szakember, hozzátéve: mindezen okok miatt a nők tíz százaléka gyermektelen marad. – A másik kategóriába azok a nők sorolhatók, akik meg vannak győződve arról, hogy szinglinek lenni roppant divatos, és gyereket vállalni hiba – fogalmazott Rucz Árpád.
A közgazdász végzettségű Mariann 35 évesen vállalkozott az anyaságra. – Fiatalon lekötötte az energiámat a tanulás, később pedig sokat dolgoztam, illetve utaztam. Természetesen benne volt mindig a következő ötéves tervben, hogy jön a baba, de ez folyamatosan tolódott, mert nem volt annyira sürgető a gyermekvállalás. Végül 33 évesen úgy gondoltam, hogy itt az idő, azonban hónapok teltek el, és mégsem estem teherbe – magyarázta Mariann. Hozzátette, a sikertelen próbálkozások után úgy döntött, hogy kivizsgáltatja magát.
– Szerencsére remek orvoshoz kerültem, aki gyorsan diagnosztizálta nálam az endometriózist (a méhnyálkahártya-szövet olyan, méhüregen kívüli, jóindulatú megnagyobbodása, amely elhelyezkedésétől függően nehezítheti vagy megakadályozhatja a teherbeesést – a szerk.), és megműtöttek. A beavatkozás után spontán is teherbe eshettem volna, de biztosra akartam menni, és a párommal a mesterséges megtermékenyítést választottuk. Az orvosok két megtermékenyített petesejtet ültettek be, mert így nagyobb esély volt a gyermekáldásra, és szerencsére mindkettő petesejt megtapadt. Az ikerterhességem alatt sokáig semmilyen probléma nem merült fel, csak a 36. héten lett nagyon magas a vérnyomásom. A császármetszés után azonban megszülettek az ikerlányaink, akik már két és fél évesek – mesélte.
Júlia nem ilyen szerencsés, ő még később kapott észbe. – Az egyetem után külföldre mentem, évekig ott éltem. Eszembe sem jutott akkor, hogy gyereket vállaljak. Itthon tovább építettem a karrieremet, egy multinacionális cégnél kaptam egy remekül fizető állást. 38 éves koromra megvolt mindenem, amiről ember álmodhat. Kertes ház kutyával, macskával, szép autó, tengerparti nyaralások egzotikus helyeken, szóval minden. Szinte. Aztán rájöttem, hogy a nagy karrierépítés mellett még egy normális párkapcsolatot sem sikerült létrehoznom, nemhogy gyereket – mondta Júlia. 41 éves volt, amikor az ideális férjjelölt bekopogtatott az életébe, és pár hónappal később már a gyermekvállalás is valós vágy lett. – Hónapokig nem sikerült teherbe esnem. Kiderült, kifutottam az időből, és már nem lehet gyermekem. Most a házamat is, kocsimat is eladnám azért, hogy gyermekem lehessen. Az örökbefogadáson is gondolkodunk, bár félek, az sosem pótolhatja teljesen az édesanyaságot – tette hozzá Júlia.

Van remény. Mérséklődött a népesség csökkenése, miután az év első két hónapjában több gyermek született, és kevesebben haltak meg, mint az előző év azonos időszakában – áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentésében. Eszerint idén januárban és februárban 14 679 gyermek született, ami 3,3 százalékkal (466 fő) több, mint egy évvel korábban. Emellett a halálozások száma 22 614 volt, ami 3,1 százalékos csökkenést jelent 2011 első két hónapjához képest. Az adatok szerint a természetes fogyás 7935 fő volt, ez 1194-gyel kevesebb az egy évvel korábbinál. (MTI)

Farewell - Odett

Az első találkozásunkkor kértem tőle egy feladatot. Ő húzódozott, majdnem azt mondta, hogy nem, ezt nem teszem meg. Elképedtem, és már majdnem azt gondoltam magamban, hogy, nahát, ez a kislány kissé sokat enged meg magának... Ám beszélgetni kezdtünk... Majd egyre többet és egyre gyakrabban. Megjártunk néhány konferenciát, kitaláltunk néhány megoldást,  egyszer csak úgy éreztem, mintha már évek óta ismerném. Pedig csak néhány hónapja. Mégis sírok. A többiek is. Mert velük három és fél évet töltött jóban-rosszban. Nem volt ma kolléga, akinek ne fájt volna a szíve amiatt, hogy távozik. De olyan fiatal még és annyira tehetséges! Bárhová megy, rendkívüli intelligenciája, végtelen kedvessége mindenhol egykettőre nélkülözhetetlenné teszi majd. 

Viszlát Odett! Hiányzol!

Amiről nem beszélünk... csak sajnos az attól még probléma

Bravúros kismedencei műtétet hajtott végre egy ötvenes hölgyön klinikánk két orvosa: Dr.Willner Péter, a híres proktológus és a különleges sebészeti megoldásokban gyakorlott nőgyógyász, Dr.Bardóczy Zsolt. Az ilyen betegségekről ritkán beszélünk, szégyelljük, kínosnak találjuk. Pedig elég gyakori, még ha nem is ilyen súlyos formájában.

Egy rendkívüli orvos attól az, hogy még a szélsőségesen nehéz problémát is megoldja. Akkor is, ha rajta kívül mindenki a legrosszabbat választotta volna. Meg persze, ha a beteg nem hagyja magát…

Gabi: 
Állandóan hashajtókat kellett szednem, hogy legyen székletem. Annak a hatása viszont kiszámíthatatlan. Otthon még jól voltam, elindultam munkába. Aztán az Árpád híd közepén, a villamoson rám jött, görcsöltem, ömlött rólam a víz. Így rettegtem elindulni bárhová, folyamatosan azon kellett gondolkodni, hogy ahova megyünk, ott van-e WC. Az életünk központi kérdésévé vált az, hogy nekem mikor volt, hogyan lesz székletem… Szörnyű volt! 

Hogyan találtam ide?

Iszonyat pénzeket költöttem, ilyen tea, olyan gyógyszer, orvosok…. Vagy harminc orvosnál megfordultam. Mindig mindenhol tükröztek, mondták, hogy egyek rostosat és ajánlottak valamit, általában azt, ami a panaszaim egy részéről először eszükbe jutott. Valódi megoldást egyik sem jelentett. Ez persze idegileg is nagyon megviselt. 

Hogyan kezdődik egy ilyen betegség?

Már gyerekkoromban is nehezen volt székletem, de akkor még a kutya sem foglalkozott ezzel. Főleg azután, hogy édesanyám korán meghalt, édesapám rákos lett, munka után rohantam, gondoskodtam róla is. Amúgy is olyan vagyok, hogy mindig, mindenkinek jó legyen, én ráérek, nem én vagyok a fontos. Nem is nagyon vettem észre sokszor a nagy rohanásban, hogy nem voltam WC-n. De erről sem szóltam sokáig, nehogy valakinek gondot okozzak. Azt mondják, hogy a székrekedés gyakran szorongásra vezethető vissza. Valóban nagy bennem a megfelelési kényszer. Például, ha megyünk az utcán, én térek ki mások útjából. És még most, a műtét kapcsán sem mentem táppénzre. Csak néhány napig voltam távol, nem akartam az ügyfeleimet másokra hagyni.

A legdrámaibb fordulat

Hét éve egy proktológus megállapította, hogy egy nagy végbélsérvem van, majd elküldött egy nagy hírű sebészhez. Bejutni hozzá sem volt egyszerű, akkora szaktekintély. Csináltatott egy sor vizsgálatot, aztán azt mondta, asszonyom, magának ki kell venni a vastagbelét. Annyira megijedtem, hogy nem mentem vissza hozzá. De továbbra is fájtak a beleim, és folyamatosan ott volt bennem a félsz. Ezért elmentem egy másikhoz is, ő pedig megállapította, hogy külső, belső aranyerem van, műtét nem szükséges. Egyszóval lett egy papírom arról, hogy ki kell venni az egész vastagbelemet, és lett egy másik papírom arról, hogy műtét nem szükséges.

Úgy éreztem, ez a vég…

Évekig tartó szenvedés után visszakerültem a korábbi híres sebészhez, aki közölte, értsem meg, hogy ki kell venni a vastagbelet. A méhem betolódik a vastagbélbe, azt akarom, hogy szétdurranjon? Attól féltem, hogy ki kell vezetni a belet a hasfalamon, de úgy döntött, hogy előbb megpróbálja a vékonybelet rákötni a végbélre… Ez volt a legmegnyugtatóbb, amit mondani tudott. Pánikba estem, hogy szegycsonttól lentig felvágnak. Nincs is daganatos betegségem, mégis megnyomorítanak… Nem fogok tudni dolgozni… Hazáig bőgtem. Még orvosok is el volt képedve ettől a döntéstől. Mindenki azt mondta, hogy még egy daganatos betegség esetén is először csak darabolják, csak egy részét veszik ki a vastagbélnek, nem pedig az egészet.

Willner doktor, a reménysugár

Már a telefonba is azt mondta, hogy ez a diagnózis nem helyes, a vizsgálat után pedig megerősítette, hogy szó sem lehet arról, hogy kivegye a vastagbelemet. 

Logikus gondolkodás után helyes diagnosztizálás

Legelőször csinált egy ultrahangot a végbélről, amit előtte senki se tett meg. És akkor észrevette a lényeget. Mégpedig azt, hogy amikor én préselek, valami ott betüremkedik, és attól nem tud kijönni a széklet. Székelésnél a végbél elfordul, megcsavarodik, és ahelyett, hogy kiürülne, lezáródik, és a végbélen nem képes átjutni a széklet, a bél saját magát zárja le. Ennek következményeként az évek alatt tovább deformálódott ott minden, a hüvelyfal, a méh. De ez nem volt elég Willner doktornak. Kitalálta, hogy kell egy speciális CT vizsgálat is, olyan, amit még a CT-t végző doktornő sem csinált soha. Először készült egy kép alaphelyzetben, majd préselés közben. A két felvételt összehasonlítva látszott végre pontosan, hogy mi hova mozdul el. Ez vezetett a megoldáshoz.

Gyógyítás: jót s jól

Megkereste a legjobb embereket és a legjobb eljárást. A végbelet meg kellett erősíteni, ezért azt bebugyolálták egy hálóba, így amikor erőlködök, nem nyomódik be. Belülről a longo készülékkel eltávolította az aranyeres csomókat. A nőgyógyász pedig felhúzta és helyrerakta a szerveket. Meggyógyítottak. 

A kulcs

Willner doktor folyamatosan konzultált a kollégáival. Láttam rajta, hogy egyfolytában gondolkodik. Kérdezgetett, nagyon figyelt, és mindenre megoldást keresett. Olyan megoldást, ami meghagyja az emberi méltóságomat és megőrzi az életminőségemet. Ráadásul előre nem ijesztgetett, a műtét után rendszeresen látogatott. Biztatott, hogy nyugodjak meg, most már jól vagyok, minden rendben lesz. És úgy is lett. Két-három nappal a műtét után már mindent csinálhattam. Nem is igazán fájt, inkább egy kicsit furcsa volt, éreztem a testrészeimet és a hálót, ahogy megmozdul. Viszont egy csapásra helyre jött minden. Mivel nagyon hosszú a vastagbelem és kanyargós, mind a mai napig figyelni kell, hogy mit és mennyit eszem. Viszont megszűnt a folyamatos aggódás és rettegés, hogy lesz, nem lesz, mikor lesz, hol lesz… Egyszerűen el sem tudom mondani, ez mekkora megkönnyebbülés. 

Horkolásra szülés

Van, aki rendszeresen horkolásra ébred, majd megszül.

Csillára akkor lettem figyelmes, amikor a második emeleten, terhessége utolsó vérvétele közben előző szülésének sztorijával szórakoztatta a nagyérdeműt. Mármint az asszisztensnőt, az ügyfélszolgálatos kolléganőt, az ügyeletes orvost, és még néhány ott várakozót. A hangulat akkor hágott a tetőfokára, amikor ahhoz a részhez ért, hogy "és akkor felébredtem, mert Robi túl hangosan horkolt". De éreztem valami furcsát is ezzel egyidőben, hát szóltam a szülésznőnek, aki azzal a mozdulattal feltessékelt a szülőágyra, és már jött is Samuka.
Mindez a szülőszobán történt, ahová kora reggel érkeztek, mert Csilla rendszeresen „érzett valamit”… Lefeküdtek a franciaágyra pihengetni, és rögtön álomba is zuhantak. De sajnos Robi horkolt.

Jókedvű lett a reggel, amikor ezt Csilla elmesélte, de a hallgatóság titokban meg volt győződve arról, hogy ekkora mázlija nem lehet még egyszer egy nőnek.

Ám eltelt néhány hét, és jött a csütörtök, amikor korán reggel Csopakon Csilla megint úgy gondolta, érdemes lenne elindulni Pestre. Kényelmesen felautóztak, útközben betértek Herczegh doktorhoz. Vizsgálat, hümmögés, menjenek a klinikára. Ők már ismerték az utat, tudták a dolgukat, mentek a szülőszobára, feküdtek a franciaágyra, szorgalmasan elaludtak. Amikor Csilla ismét arra ébredt dél körül, hogy Robi horkol, az első gondolata az volt, hogy na, jó, bocsánatos bűn, hisz meg van fázva…  Majd felkelt, elment a mosdóba, és visszafelé már szófogadóan ment a szülőágyra… Na, jó még volt néhány perc, amit a kádban töltött egy kis meleg víz társaságában, de a lényeg ugyanaz, néhány tolófájás, és már jött is a világra – ezúttal Sára.

Vannak gyerekek, akikre azt mondják, nekik csak megszületni volt nehéz. Samunak és Sárának az sem.

Mit kívánhatunk? Legyen ilyen könnyű és jókedvű az élet továbbra is. És egészséges és boldog!

Szerencsés Kisbaba - Elisa

Elisa nálunk kezdte nemzetközi karrierjét. Akárcsak a nővérkéje Lara, aki 21 hónapos korában pontosan 21 névre szóló beszállókártyával rendelkezett. Az átlagember egész élete során nem ül ilyen sokszor repülőn. 

Emőke és Amet luxushajón dolgozott együtt évekig a világ legkülönbözőbb helyein, mindketten casinoban. Immár 12 éve tart a szerelem, Balassagyarmaton élnek. Pontosabban ott van az egyik otthonuk. Mióta Lara megszületett, már csak Amet vállalja a hosszú hónapokig tartó távolléttel járó munkát. Szerencsére 8 hónapon keresztül a családja is mellette lehet. Lara 3 éves korára már bejárta így a meleg tengereket, szebbnél szebb helyeket. Legutóbbi útjukról úgy jött haza, hogy három nyelven beszélt. Apja csak törökül, édesanyja kizárólag magyarul beszél hozzá, viszont ők egymással angolul beszéltek, és a hajón is mindenki angolul becézgette.

És most megérkezett kishúga, Elisa. Ma hajnalban született. Tudta jól, hogy ilyen pörgős családba érkezik. Nem is teketóriázott sokat. Édesanyja hajnal 2-kor fájásokra ébredt. Felkelt, elment a fürdőbe, kisétált a nővérpulthoz, majd a szülésznővel együtt átkeltek a szülőszobába. Felhívták Emőke szülészorvosát, majd felébresztették az ügyeletes orvost. Mire a város másik végéből sietve megérkezett a szülésze, már csak a köldökzsinórt kellett elvágni, és megtenni az utolsó simításokat. Mekkora szerencse, hogy tegnap, amikor vizsgálatra jöttek, már úgy döntöttek, hogy nem mennek haza. Ha hazamentek volna, bizony ki tudja, hogy Balassagyarmat és Budapest között vajon hol születik meg Elisa? De valami azt súgta, maradjanak. El is foglalták az egyik szobát, időben lepihentek, így szerencsére Emőke kipihent és felkészült volt a váratlanul heves és gyors születésre.

Hogyan tovább? Néhány hét és életük újabb állomásához érkeznek. A fiatal pár a két szőke tündérrel Isztambulba költözik a nemrég vásárolt és felújított új otthonukba. Egy kicsit most lehorgonyoznak egy helyen. Ki tudja, meddig. „Nem, nincs honvágyunk. Mindenhol jól érezzük magunkat. Ott vagyunk otthon, ahol együtt lehet a család” – mondja Emőke.

Néhány napig nálunk volt együtt a család. Csak addig, amíg megérkezett Elisa. Örömmel adtunk nekik otthont.

Annál is inkább, mivel Elisa szerencsés baba, klinikánk 2.300-ik újszülöttje, egy századik baba, ezért szülei 10% engedményben részesülnek a szülés díját illetően.

További sok szerencsét és egészséget kívánunk az egész családnak!

Művészet a házban - váradianna.com

Harmónia egészség és művészet között.

Esztétikus környezet pácienseinknek.

Bemutatkozási lehetőség a művészeknek.

Festmények a házban.

Klinikánk egyes tereit, üres falait művészek segítségével díszítjük. 

Az első kiállítást Váradi Annának köszönhetjük. A különleges tűzzománcairól ismert művész a második emeleti váróhelyiséget izgalmas olajfestményeivel és gyönyörű üvegtáblaképeivel díszítette fel.

Angyal Mária művészettörténész a következő szavakkal fogalmazta meg Váradi Anna munkáit: "Művészetét felkészültség, kolorit iránti fogékonyság, kompozíciós rend, műfaji és dekoratív gazdagság, a szín, a faktúra és bizonyos visszatérő témák jelentik... A képfelületet öntörvényűen kezeli. Festményeinek feszültsége nem egy mögöttes világra utal, hanem a látvány teremtette érzelmekre és indulatokra."

 http://varadianna.com/

Budapesti Love Story

Akiknek sikerült

Budapesti love story

Kedves Olvasók, dőljenek hátra kényelmesen, feledkezzenek el néhány percre a gondjaikról, és készüljenek fel egy boldogságos szerelmi történetre! Amelyet megénekelhetett volna egy középkori dalnok vagy egy tizenkilencedik századi költő is. Hiszen a fiatal főszereplők fittyet hánytak korunk divatjára, és tíznapi ismeretség után megtartották az eljegyzésüket, majd viharos gyorsasággal összeházasodtak. Mert meglátni és megszeretni…

Egyre nehezebben találja meg zsák a foltját. Szép-művelt fiatal nők és jóképű-tanult férfiak panaszolják, hogy nincs meg az Igazi. Sokan három-négy-hat évig élnek együtt a kedvesükkel, mégsem merik kimondani: „vállalak téged ország-világ előtt!” Túlzott óvatosság? Félelem a csalódástól vagy a szülők rossz példája? Szerencsére Szántó Szandra és Nádas Zoltán – a budapesti love story hősei – nem féltek, nem tétováztak, csak az érzelmeikre hallgattak.

– Ha néhány évvel ezelőtt olvasok egy miénkhez hasonló, romantikus történetet, biztosan elfintorodom, és arra gondolok, hogy az írónak túl nagy a fantáziája – mondja Zoli, amikor letelepszünk a barátságos zuglói lakásuk konyhájában. Mire Szandra, a fiatal feleség nagyot nevet: csak akkor hiszik majd el, hogy itt élő, hús-vér fiatalok vagyunk, ha mindent elmesélünk sorjában…

Varázslatos cipőfűző

A mese hősei épp egy évvel ezelőtt, 2011. március 13-án találkoztak először. A randevút Zoli boszorkányozta össze, akinek már régóta tetszett a Mikroszkóp Színpadon játszó Szandra. Tehát hosszas vívódás után megkérte édesapját, az ismert színész-humoristát, Nádas Györgyöt, tudakolja meg, hogy az a szép, magas lány szabad-e… A papa nem tétovázott, és amikor megtudta Szandrától, hogy nincs senkije, azonnal tájékoztatta a fiát az örömhírről.

– Zoli egy közösségi portálon keresett meg, és rögtön megbeszéltünk egy randevút másnap délutánra – meséli Szandra. – Nekem előadásom volt aznap, de nem bántam, mert sok béna randi tapasztalata alapján remek menekülési útvonalnak gondoltam az esti előadást. Aztán nem akartam menekülni… Bár bevallom, hogy az első percben megijedtem, mert Zoli egy korláton üldögélve várt a Jászai Mari téren, és hirtelenjében azt hittem, kisebb nálam. Én száznyolcvan centi vagyok, de soha nem jártam alacsonyabb fiúval. Ez a mániám… Aztán felállt, és én boldogan állapítottam meg, hogy nemcsak helyes, de legalább három centivel magasabb, mint én. 

– Nekem is nagyon tetszett Szandra civilben, rögtön megállapítottam, hogy nem csak a színpadon van jó humora, és gyönyörű a mosolya – tódítja Zoli, akinek hét hónappal korábban ért véget egy hosszú kapcsolata, Szandra pedig közel két éve nem járt senkivel. Szabadok voltak. És ezen a mindent eldöntő, első találkozáson nemcsak tetszettek egymásnak, hanem kialakult közöttük valami varázslatos összhang is. Nem volt első randi érzetük, nem akarták magukat szebbnek-jobbnak mutatni, ráadásul Szandra kitalálta, hogy beszélgessenek úgy, mintha régóta ismernék egymást. És ők a két-három órás margitszigeti séta végére valóban úgy érezték, mintha közeli ismerősök lennének.

– Már visszafelé ballagtunk, amikor észrevettem, hogy lóg a cipőfűzöm – meséli Zoli. – És képzeld el, Szandra váratlanul leguggolt, és megkötötte a cipőpertlimet! Szépen, gondosan, masnira… Olyan aranyos-természetes volt ez az akciója, hogy én halálosan zavarba jöttem, és elolvadtam. No, ekkor jutott eszembe először, hogy ő lesz a feleségem, és mi egymásnak vagyunk teremtve… Félre ne érts, nem azért, mert igénylem, hogy kiszolgáljanak, de a kedvessége levett a lábamról!

– Nem tudom, miért tettem – veszi át a szót Szandra nevetve –, hiszen még soha nem kötöttem be felnőtt ember cipőfűzőjét. Valószínűleg annyira jól éreztem magam, hogy ez a cselekedet tökéletesen illett az akkori lelkiállapotomhoz. Az is természetes volt számomra, hogy amikor Zoli megkérdezte, mikor találkozunk legközelebb, azonnal rávágtam, holnap. Fel sem merült, hogy taktikázzak, mert az mindent bemocskol, teljesen őszinte és önfeledt voltam. Ahogy Zoli is.

Rendben van, letérdelek

Felgyorsultak az események. A következő napot Szentendrén töltötték Zoli édesapjánál, majd az ismeretség harmadik napján Szandra már Zolihoz ment haza, és elkezdődött a közös életük. A tizedik nap estéjén egy jóízű beszélgetés során a lány nevetve mondta: „Erre a kérdésedre majd akkor felelek, ha megkéred a kezem…” No, ekkor zajlott le az a mindent eldöntő párbeszéd, amelynek eredményeként most házaspárként ülnek velem szemben.

Zoli: Hozzám jössz feleségül?

Szandra: Ez most lánykérés?

Zoli: Az.

Szandra: De nem térdeltél le.

Zoli: Rendben van, letérdelek, és újból kérdezem: hozzám jössz feleségül?

Szandra: Igen.

A tizenegyedik napon megvették a jegygyűrűket, és a tizenkettediken Szandra kikísérte Zolit a repülőtérre, mert a fiút Rodoszra szólította a munkája. – Zenész vagyok, és már hosszú évek óta játszom Görögországban, egy Beatles show-ban, mint Paul McCartney – meséli Zoli. – A nemzetközi közönség imádja a show-t, én pedig a zenét meg a vele járó életformát. Márciustól ősz végéig a gyönyörűséges görög tengerparton élek és zenélek, aztán hazajövök – téli álmot alszom… –, majd a következő tavaszon irány vissza. Ráadásul ma már öreg rókának számítok, hiszen az alig harminc évemmel már tanítok is Görögországban fiatalabb zenészeket.

– Azt persze elfelejti említeni, hogy a nagypapája Nádas Gábor zeneszerző, aki olyan ismert dalok szerzője, mint a „Kicsit szomorkás a hangulatom”, neki pedig abszolút hallása van, és fantasztikusan gitározik meg zongorázik. Ha a színpadon zenél, teljesen elolvadok tőle – teszi hozzá Szandra. - És tavaly, az eljegyzésünk után módom volt arra, hogy sokat lássam színpadon. Hiszen húsvétkor rögtön kimentem hozzá Rodoszra.  Ekkor döntöttük el, hogy nem várunk az esküvővel sem, hiszen úgy összeillünk, mint a fogaskerekek. Aztán a színházi évad végén megint irány Görögország, hogy együtt lehessünk. És ezt a gyönyörű nyarat egy rodoszi esküvővel koronáztuk meg tavaly augusztusban. Forróság, tenger, pálmafák, virágözön, telihold, húsz-huszonöt közeli rokon…

– És mit szóltak e viharos gyorsasághoz a szüleitek, a barátaitok?

– Minek örül egy szülő? – kérdez vissza Zoli, majd széles mosollyal folytatja. – Annak, ha a gyerekét boldognak látja. Mindketten ragyogtunk…

– Én csodálatos, négygyerekes családban nőttem fel, imádom a testvéreimet, mindent megbeszélek velük – mondja Szandra. – A húgom hazarepült Londonból az eljegyzésünk hírére. Éjszaka érkezett, én pedig úgy megrémültem, hogy konyhakéssel a kezemben fogadtam… Komolyra fordítva a szót: anyuék, a testvéreim és a barátaim látták, hogy halálosan szerelmes vagyok, és velem örültek. Nem beszélve arról, hogy Zoli pillanatok alatt beilleszkedett a családunkba. Persze anyu megkérdezte, hogy miért épp ő… Mire én azt feleltem, hogy Zoli nagyon jó és őszinte ember, akivel rengeteget tudok nevetni, mert jobb humora van, mint nekem.

– Ráadásul kiálltuk a próbát! – mondja Zoli komolyan. – Én egy parányi apartmanban lakom Görögországban, ott töltöttük együtt a tavalyi nyarat. Hidd el, hogy két ember jobban megismeri egymást nyolc négyzetméteren összezárva, mintha évekig randevúzgatnak egy nagyvárosban!

– Vita, nézeteltérés, veszekedés?

– Veszekedés nincs – vágják rá egyszerre. – Az összezörrenések maximum másfél percig tartanak, mert valamelyikünk biztosan bohóckodni kezd, és a kitör a nevetés – állítja Zoli.

Jön Olivér!

A fiatal pár idei tavasza sem eseménytelenebb, mint a tavalyi. Hiszen március 20-ára várják a kisfiukat, Olivért, aki a Róbert Károly körúton fog megszületni, de az első lépésit Görögországban fogja megtenni. Alaposan felkészültek tehát a baba érkezésére. Nemcsak azért, mert a nagyszoba legvédettebb sarkában már ott áll a gyerekágy – világoskék ágyneművel, babakelengyével –, hanem azért is, mert állításuk szerint ők együtt várandósak. – Amióta hazajöttünk Rodoszról, másállapotban vagyunk.  Néhány nap múlva szülünk… – mondja Zoli boldog nevetéssel. – Jelzem, nagy szerencsém, hogy a zenekari főnökömnek tavaly született gyereke, ezért megengedte, hogy csak március legvégén érkezzek Görögországba. Ahol majd tanítani és zenélni fogok, közben keresek egy nagyobb lakást. Hogy május végén méltó körülményekkel fogadjam életem két főszereplőjét: Szandrát és Olivért.

V. Kulcsár Ildikó 

Nők Lapja